Bemutatkozás
Az Európai Levelező Oktatási Kft. 1992 óta működik Magyarországon. Európa egyik legnagyobb, holland tulajdonban lévő, távoktatással foglalkozó cégének, az ESCC-nek (European School for Correspondence Courses) magyarországi leányvállalata. Testvérvállalatai Európa több országában is jelen vannak.
A tanfolyamainkon alkalmazott didaktikai módszer az Európában bevált távoktatás gazdag tapasztalataiból táplálkozik. Az ELO segítségével már több mint 350 000 tanuló élvezte ennek előnyeit és fejezte be sikeresen tanulmányait. A levelező módszer a vállalati továbbképzés számára is alternatívát jelent.
10 témakörben kínálunk nyelvi, szakmai és hobbikurzusokat. A tananyag hordozói a leckefüzetek, valamint az idegen nyelvi és zenei tanfolyamok esetében a CD-k. Minden füzet két leckét foglal magában, a CD-k az írott tartalmak hanganyagát tartalmazzák, illetve segítik a jobb megértést, a könnyebb feldolgozást. Tanulási segédanyagaink és a leckefüzetek együttes használatával érhető el, hogy a befektetett energia maradandó tudást eredményezzen.
Kurzusaink nagy részénél a tanfolyam elvégzését követően, szakmai partnereinknél államilag elismert OKJ-s vizsga tehető, vagy ECDL, EBC*L nemzetközi bizonyítvány szerezhető.
Tanfolyamainkhoz házi feladat javítási szolgáltatás kapcsolódik. A házi feladatok megoldásait legtöbb tanfolyamunknál online küldhetik be a tanulók. Az internetes tanulást az ELOnet programunk segíti, melyben megújult nyelvtanfolyamainkhoz kínálunk kiegészítő anyagot.
Hisszük, hogy a tanulásba, a képzésbe befektetett idő, energia mindig meghozza a gyümölcsét. Törekszünk arra, hogy tanulóink elégedettségét tovább növeljük, és szolgáltatásaink minőségét folyamatosan javítsuk.
A tanulás biztos befektetés, képezze Magát velünk!
Az ELO csapata












Angol nyelvtanfolyam kezdő
Angol nyelvtanfolyam középhaladó
Angol nyelvtanfolyam haladó
Angol nyelvtanfolyam gyerekeknek
Angol nyelvtanfolyam üzleti
Német nyelvtanfolyam kezdő
Német nyelvtanfolyam középhaladó
Német nyelvtanfolyam haladó
Olasz nyelvtanfolyam kezdő
Olasz nyelvtanfolyam középhaladó
Spanyol nyelvtanfolyam kezdő
Spanyol nyelvtanfolyam középhaladó
Francia nyelvtanfolyam kezdő
Francia nyelvtanfolyam középhaladó
Holland nyelvtanfolyam kezdő
Japán nyelvtanfolyam kezdő
Orosz nyelvtanfolyam kezdő


